Kedves Látogató!

    A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum által szervezett  Alfa fizikusok versenye 15 esztendő  után megszűnt. Ezt a hiányt pótolandó indítottuk útjára Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnáziumban 2013. novemberében az Alfa és omega fizikaversenyt,  tulajdonképpen  az Alfa-verseny  folytatásaként.  Egy olyan  vetélkedőt szervezünk, amelyen bármelyik VII.-VIII.  osztályos diák  eséllyel indul, kellő  szorgalommal és  következetes munkával akár a dobogó legfelső  fokára is felállhat a végelszámolásnál.  Az a cél vezérel, hogy  minél szélesebb  rétegnek  adjunk esélyt a sikerélményre. A versenyt országos versenyként jegyzi a Minisztérium.

    Az Alfa fizikusok versenye tehát folytatódik, Alfa és Omega Országos Fizikaverseny néven. Az alfa mellett az omega is megjelent a  címben,  hiszen a fizika  maga a kezdet és a vég.  Lengeti a bölcsőt, feszíti  a  koporsó kötelét.  Életünk szerves része, magyarázza mindennapjaink jelenségeit. Testvéreivel, a többi természettudománnyal karöltve.

    Az érdeklődők részletesebb tájékoztatót a Versenyszabályzat címszó alatt olvashatnak. Várjuk a hetedikes és  nyolcadikos diákok jelentkezését. A résztvevőknek sok sikert kívánunk a megmérettetés során!

                                                                                                                                                               Székely Zoltán, szervező, a verseny koordinátora


 

 

Újdonságok

Elindult a 11. Alfa és Omega Országos Fizikaverseny

2023.11.07 23:53
  A 11. Alfa és Omega Országos Fizikaverseny lebonyolítási szabályzatát a Versenyszabályzat...
Tételek: 1 - 1 ból 1

Szavazás

Nehéznek találod a verseny feladatait?

Egyáltalán nem. (210)
28%

Nem olyan nehezek, elboldogulok velük. (296)
40%

Elég nehezek, könnyebbre számítottam. (168)
23%

Nagyon nehezek. (65)
9%

Összes szavazat: 739